A hazai önkormányzatok forrásaik jelentős részét, mintegy felét, állami támogatásokból kapják; a kistelepülések pénzügyi stabilitása más módon nehezen teremthető meg. A ténylegesen rászoruló kör az önmagát egyébként eltartani képes önkormányzatok között is negatív magatartási mintákat terjeszt.
Az állami támogatások az átvállalt állami feladatok költségeinek kompenzálásaként, alkotmányos jogként járnak az önkormányzatoknak. Az évek során az állami támogatások rendszere mind összetettebbé, átláthatatlanabbá és mindinkább kötötté vált. Egyes esetekben egyenesen szerződésekhez kötik az elvileg automatikus támogatást, amely sérti a helyi autonómia demokratikus európai elvét, a települések így egyre inkább kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek az Állammal szemben.
A Helyi Obszervatórium (LRMI nonprofit Kft.) a TÖOSZ megbízásából végzett vizsgálata[1] bebizonyította, hogy akár a jelenlegihez hasonló önkormányzati támogatáselosztás is elérhető a mainál radikálisan egyszerűbb rendszerben, lényegesen kevesebb jogcím mellett. Az egyszerűség és átláthatóság költségcsökkenést, jobb normakövetést és könnyebb számon-kérhetőséget eredményez. Modellezés során, a Jauernik-Vigvári koncepció[2] alapján öt támogatási jogcím volt a számítások alapja: a településigazgatás; a településüzemeltetés; az oktatás-finanszírozás; és a szociális ellátás. Ötödikként – elkülönülten - bekerültek a modellekbe a kiegyenlítő támogatások, amelyek a társadalmi igazságosság, a valódi esélyegyenlőség elvének érvényesítését szolgálják. A modellezés során, a fenti alapcímek figyelembevételével, négy eltérő eljárást alkalmaztunk: (1) Egységes népességarányos becslés; (2) Településtípusonként és méretkategóriánként differenciált fejkvóta alapú támogatás-becslés; (3) Rászorultsági csoportok szerint differenciált támogatás-szimuláció; (4) Intézményi és egyéb szempontú, az ellátottak számán alapuló szimuláció. A mai rendszer legpontosabban az intézményi kapacitásokon alapuló becslési eljárással volt reprodukálható, de a mindössze népességszám alapján végzett településtípusonkénti és méretkategóriánkénti becslési eljárással egy lényegesen egyszerűbb rendszerben, több szempontból is nagyon hasonló eredményeket kaptunk.
A munka folytatásának egy olyan modell kidolgozására kell irányulnia, amely immáron „egy jó, közmegegyezésen alapuló finanszírozás rendszert” jelent, amelytől elkülönülten, de vele párhuzamosan, hasonlóan világos elveken, egyszerű metodikán alapuló kiegyenlítő rendszer is meghatározásra kerül. A munka keretében egy olyan ütemterv kidolgozására is sor kell, hogy kerüljön, amely öt év alatt egy zökkenőmentes átállást biztosít a jelenlegi elosztási rendszerről az új rendszerre. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezen javaslatunk egyetlen ponton avatkozna be e bonyolult rendszerbe, ugyanakkor ezt más beavatkozásoktól függetlenül is megvalósíthatónak érezzük, amely könnyen, a mai feltételek között is megvalósítható, és jelentősége messze túlmutat önmagán: átláthatóságot és egyszerűbb adminisztrációt teremt.
[1] A jelen ismertetés alapjául szolgáló eredeti tanulmány: „Kovács Róbert: Az önkormányzatok költségvetési támogatásának reformja – modell-kísérlet” A kutatás vezető szakértői Kovács Róbert és Vigvári András voltak. A modellezési számításokat Gazsó István és Kovács Róbert készítették, és a kutatásban kutatóasszisztensként Gazsó István és Kornai Lilla vettek részt. A kutatást a Helyi Obszervatórium LRMI Nonprofit Kft. a TÖOSZ megbízásából végezte el.
[2] Vigvári András – Jauernik István: Visszatérés a forrásszabályozáshoz, kézirat, Államreform Bizottság Önkormányzati munkacsoport, 2006. augusztus