Az elmúlt hetek hónapok, sőt bizonyos mértékig évek egy fontos vitája lett az értékalapú építmény vagy ingatlanadó vagy ahogy mostanában hívják vagyonadó. Ahogy ez természetes egy kezdeti végig gondolatlan szókapcsolat a „korrigált forgalmi értékről”, ami az 1990. évi C. törvénybe bekerült évtizedekre blokkolta azt, hogy ez az adónem elfoglalja a helyét az önkormányzatok pénzügyi forrásai között. Egy a napokban megjelenő vitairatban (Önkormányzati pénzügyi kérdések és válaszok II. évf. 5. szám 2009. május) a következő megállapításokat tette a dr. Kovács Róbert a Helyi Obszervatórium ügyvezetője:

  1. A hazai települési rendszer meglehetősen széles spektrumon szór a 75 lakostól az 1,7 millióig, ami eltérő helyi adórendszereket tesz szükségessé. Így elképzelhető, hogy egy kisebb település, differenciálatlan ingatlanállomány mellett egységes, kommunális adót vessen ki, egy közepes település néhány övezetben elkülönült, az eltérő értékekhez igazodó arányú kulcsokkal, alapterületi alapon, míg egy nagyobb város, amely valódi ingatlanpiaccal rendelkezik bonyolultabb, a tényleges piaci értékekhez jobban igazodó értékalapú adó mellett dönthet.
  2. Talán elfogadható, hogy a vagyonosabb, gazdagabb ember drágább lakásban lakik. Ami nem feltétlenül azonos a nagyobb lakással, mert következhet a jobb környékből is. Tehát az értékalapú adó nem a nagyobb, hanem a drágább, jobb minőségű lakást „sújtja”. Ezért igazságosabb más adónemeknél.
  3. Egy adó bevezetésének sok kritériuma van. Kijelenthetjük, amikor a az értékalapú építmény és telekadó előnyei és hátrányai mérlegelését végezzük, hogy amennyiben a 20 év alatt, 13-15%-os költségvetési súlyt elért helyi adózás és ezen belül, ha nagyon lassan, de kétségtelenül terjedő helyi lakossági adóztatás mellett is csupán alig-alig választott  adónem. Ebben az esetben az adónem bevezetésével szemben olyan áthidalhatatlan akadályoknak kell fennállnia, ami mindenképpen beavatkozást igényel.
  4. Véleményünk szerint az „értek”, az ingatlan esetében egy megfoghatatlan, egyszeri jelenség, amelyet csak helyettesítő, pótmegoldásokkal lehet szimulálni: pl. az övezeti átlagos érték korrekciójával.
    Ám ebben az esetben:
    • egyszerű, átlátható övezeti rendszert kell kialakítani
    • a korrekciós tényezőkből keveset, a legszámottevőbbet kell figyelembe venni
    • tekintettel kell lenni az adórendszer nem kívánt hatásaira: pl. a felújítás figyelembe vételének nem kívánatos mellékhatásaira.
  5. Az ingatlanadó bármilyen formája:
    • az ingatlan helyhez kötöttsége folytán kiemelten jó helyi adó.
    • az a tulajdonsága, hogy az ingatlan adóztatásával az ingatlan hasznosítására ösztönöz, szintén helyi településpolitikai hasznos eszközzé teszi.
  6. Az önkormányzatok elemi érdeke tehát, hogy megakadályozzák, hogy az SZJA folyamatosan változó megosztási kulcsához hasonlóan az ingatlanadó is a mindenkori kormányzat játékszerévé válva tovább növelje az önkormányzatok kiszolgáltatottságát.
    Arra kell törekedniük, hogy az eredeti törvény keretei között a legjobb feltételeket alakítsák ki. Ha az adót a kormányzat mindenképpen bevezeti és a helyi adó a vagyontárgy kettős adóztatásának tilalma folytán leírható a központi adóból, akkor azzal teszik a legjobbat a település lakosságának, ha helyi adóként vetik ki.
"A község szabadsága, amely oly nehezen jön létre, egyben a legvédtelenebb is a hatalom beavatkozásaival szemben. A községi intézmények aligha tudnák felvenni a versenyt egy vállalkozó szellemű erős kormányzattal, így ahhoz, hogy sikeresen védjék magukat, előbb össze kell kapcsolódniuk a nemzet eszméivel és szokásaival. Így tehát a községi szabadság, amíg át nem hatolt az erkölcsbe, könnyen szétzúzható, viszont addig nem hatolhat be az erkölcsökbe, míg előbb hosszú ideig meg nem volt a törvényekben."
Alexis de Tocqueville: A demokrácia Amerikában